vasárnap , november 28 2021

Elnököt és új elnökségi tagokat is választott a VISZ

A Magyarországi Vezető Informatikus Szövetségének (VISZ) tisztújító közgyűlése Fritsch Róbertet, a Fővárosi Vízművek informatikai vezetőjét választotta a szervezet elnökévé.

Tisztújító közgyűlést tartott a Magyarországi Vezető Informatikus Szövetsége (VISZ). Mind az 2019-ben elnökké választott Strausz György, mind az elnökségi tagok mandátuma lejárt, így a március 25-én videokonferencia keretében megtartott közgyűlésnek a teljes elnökségről kellett döntenie.
A közgyűlés a szervezet elnökévé Fritsch Róbertet, a Fővárosi Vízművek informatikai igazgatóját választotta. A szakember 2014 óta tagja a szervezetnek, melynek munkáját az előző ciklusban, 2019 óta alelnökként segítette. Szakmai pályafutását a Kontrax Zrt.-nél kezdte, majd hosszú időt töltött az Aegon Biztosítónál informatikai szakértőként, később fejlesztési vezetőként. Az AAM tanácsadó cégnél belekóstolt a tanácsadói munkába is. Jelenlegi munkahelyén 2001 óta dolgozik.
Fritsch Róbert VISZ elnök
Fritsch Róbert
A VISZ alelnöke a következő kétéves ciklusban Nagyné Agárdi Györgyi, az Allianz Hungária informatikai vezetője, lesz. A 2018-ban az Év CIO-jának választott szakember több mint huszonöt éve dolgozik IT-vezetőként a pénzügyi szektorban. Hosszabb időt töltött az Aegon Biztosítónál és az Erste Banknál is. 2009 óta dolgozik az Allianz Hungáriánál. A VISZ elnökségének 2014 óta aktív tagja, a szervezeten belül a digitális oktatás fejlesztéséért és az ehhez kapcsolódó pályázatokért felel.

Új tagok az elnökségben

A közgyűlés három új elnökségi tagot választott, illetve Knuth Ábel mandátumát meghosszabbította. A Scientific Games magyarországi leányvállalatának ügyvezető igazgatója 2014 óta tagja a szervezet elnökségének. Az új tagok: Popovicsné Koncsos Brigitta, az E.ON magyarországi cégcsoportjának IT- és digitális technológiai igazgatója, az E.ON Digital Technology Hungary Kft. ügyvezetője, Füzi Csaba, Diákhitel Központ Zrt. informatikai üzemeltetési vezetője, valamint Gazdag Ferenc, az MVM Services Zrt. Digitalizációs Transzformációs Központjának vezetője.
Popovicsné Koncsos Brigitta a közgazdász szemléletű informatikai vezetők táborát gyarapítja. 2001-től dolgozik az E.ON-nál. Kezdetben SAP tanácsadó, majd projektvezetők, 2005-től pedig különböző vezetői beosztásokban dolgozott. 2017-től irányítja ügyvezetőként a Digital Technology Hungary Kft.-t, és tagja az E.ON nemzetközi technológiai felső vezetői csoportjának.
Füzi Csaba szakmai pályafutása során több cégnél töltött be különböző IT-vezetői pozíciókat. Dolgozott többek között a Fornaxnál, a Synergon Atos Originnél, az AXA Biztosítónál, a Banco Popolarénál, vezette a Kincsinfo NKft.-t, és volt a Magyar Államkincstár informatikai vezetője. 2020 óta irányítja a Diákhitel Központ informatikai üzemeltetését.
Gazdag Ferenc IT-vezetői pályája 2005-ben indult, amikor kinevezték a Sanofi-Aventis csoport hazai kereskedelmi lányvállalata IT-üzemeltetésének élére. 2008-tól az EGIS-nél üzemeltetési vezető, majd a NISZ főmérnöke. Pályája során dolgozott többek között az IFUA Horváth & Partners IT szolgálgatási vezetőjeként, a Magyar Államkincstárnál elnöki IT-tanácsadóként, majd a MAVIR vezérigazgatói tanácsadójaként. Jelenleg az MVM Digitalizációs Transzformációs Központját vezeti. Alapítója és vezetője a VISZ Digitális Transzformációs munkacsoportjának.
Az új vezetőség megköszönte Strausz György leköszönő elnök áldozatos munkáját, külön kiemelve azt az újfajta dinamizmust és szakmaiságot, amit elnökként a szervezetben megvalósított.
A VISZ továbbra is fontosnak tartja a szakmai kapcsolatok építését és erősítését, a tudásmegosztást, az érdekképviseletet, valamint a lobbytevékenységet.
A szervezet célkitűzéseinek megvalósítása érdekében további nagyvállalatokat várnak a szakmai tevékenységbe, illetve fokozzák a szállítókkal folytatott szakmai egyeztetést a digitalizáció jegyében. Az új elnökségi periódusban kiemelten foglalkoznak a digitális transzformációval, a digitális oktatással, a digitális készségek fejlesztésével, valamint a női esélyegyenlőség növelésével és az utánpótlás neveléssel az IKT-szektort érintően.

A VISZ-ről:

A Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) egy szakmai társadalmi szervezet, amely a magyar informatikai piac meghatározó vásárlóit tömörítve képviseli a tagvállalatok érde-keit, s támogatja az informatikai kultúra fejlesztését. Szakmai rendezvényeiken az informatikai vezetők ( pénzügyi vezetők, különféle üzleti területek vezetői, stb…) olyan programokon vehetnek részt, amelyek az új technológiák megismerése mellett az informatikai irányítási tevékenység eredményességének fejlesztését célozzák. Kiemelt hangsúlyt fektetnek a tagvállalatok informati-kai vezetői közötti tapasztalatok megosztására.
Részt vesz az informatikai szektor szereplői közti érdekegyeztetésben. Kiemelt feladatának tekinti a szakmai utánpótlás-nevelést a felsőoktatásban és a közoktatásban egyaránt.
2015-től a legfiatalabb iskolás korosztálynak is rendszeresen szervez programozói táborokat, me-lyekben eddig több száz diákot oktattak programozási alapfogásokra, problémamegoldásra és az algoritmikus gondolkodásra.

About Tibor

További cikkek

oktatás Diligent

Női IT-fejlesztőkre is számít a Diligent Magyarországon

A világ egyik vezető vállalatirányítási rendszereket fejlesztő tech cége, a New York-i Diligent nagy erőkkel …

%d bloggers like this: