Már online is alapíthatsz céget

cég bejegyzése elektronikusan

15 éve, 2007-ben Magyarország az elsők között vezette be az unión belül az elektronikus cégeljárást, azóta van meg a jogszabályi lehetőség, hogy kizárólag elektronikusan aláírt okiratok alapján történjen meg egy cég bejegyzése.

A Cégtörvény[1] 2022. augusztus 1-től hatályos módosítása új fogalmat vezet be a magyar cégjogba, ez az „online alapított cég”. A változás hátterében egy uniós irányelv[2] áll, amely alapján minden EU-tagállamnak lehetővé kell tennie, hogy kizárólag online módon, személyes megjelenés és papíron készült iratok nélkül is céget alapíthassunk. Az irányelv azt is előírja, hogy az ilyen módon alapított cégek bejegyzési kérelmét az illetékes hatóságoknak rövidebb határidő alatt kell elbírálni, ezzel is ösztönözve a cégalapítókat a tisztán digitális ügymenetre.

Az új szabályozás most annyiban egészíti ki az eddigieket, hogy amennyiben az ügyvéd előtti azonosítás is online módon történik, a cégbejegyzéshez eljárási kedvezmények (rövidebb határidők) kapcsolódnak és a teljes folyamat „papírmentesen”, a digitális térben marad. Mindez azt jelenti, hogy személyes találkozók nélkül alapíthatunk céget. Így például azokon településeken élők is könnyedén alapíthatnak céget, ahol például nincs ügyvédi iroda, hiszen az interneten keresztül a cégalapításhoz szükséges minden ügyintézést el tudnak végezni. Mindez természetesen kényelmesebbé, gyorsabbá, rugalmasabbá és olcsóbbá teszi a nagyvárosi környezetben is az ügymenetet, mert nincs szükség utazásra, személyes érintkezésre vagy papír használatára, nyomtatásra, postázásra sem.

„Ha online szeretnénk céget alapítani, a legegyszerűbb megoldás elektronikus aláíró tanúsítvány igénylése lehet. Ez szintén megoldható már személyesen megjelenés nélkül, hiszen videoazonosítás útján, teljesen online igénylési folyamat keretében igényelhető az e-aláíráshoz szükséges tanúsítvány, melynek segítségével bárhol és bármikor, akár mobiltelefonon is tudunk majd e-aláírni. Így például az új cégünk alapító okiratát is hitelesíthetjük. Természetesen az elektronikus aláírást nem csak a cégeljárások során, hanem az üzleti élet számos területén alkalmazhatjuk, akár szerződések, teljesítési igazolások, munkaügyi dokumentumok aláírásakor, de ugyanígy digitális folyamatok hitelesítésében, jóváhagyásában, gyakorlatilag bármikor, amikor egyébként papíron írnánk alá.” – foglalta össze Hegedüs Márton a digitális hitelesítésre és e-aláírásokra specializálódott Microsec igazgatósági tagja.

Így alapíthatunk kft-t online

A Cégtörvény új 9/G. paragrafusa alapján, ezen feltételek mentén alapíthatunk korlátolt felelősségű társaságot online:

1.    A cégalapításhoz szükséges dokumentumok aláíróinak (tehát elsősorban az alapítóknak) rendelkezniük kell elektronikus aláírási képességgel (pl. minősített e-aláíró tanúsítvánnyal), így nem szükséges az eljáró ügyvéd személyesen megjelenni az alapításhoz.

2.    Az alapítókat az eljáró ügyvéd online azonosítja (cégalapításkor az alapítók személyazonosságát az eljáró ügyvéd ellenőrizni köteles a pénzmosás megakadályozása érdekében, ez azonban történhet a Magyar Ügyvédi Kamara által engedélyezett elektronikus csatornákon keresztül is például Skype-on vagy Zoom-on[3]).

3.    A cégbejegyzési kérelemhez csatolt összes irat eleve elektronikus formában jön létre, azokat például minősített elektronikus aláírással láthatják el a felek, nem nyomtatnak ki semmit.

4.    A kft. jegyzett tőkéje kizárólag pénzbeli vagyoni hozzájárulásból állhat

5.    Mindez gyorsított eljárásban kerül a cégbíróság elé.

Napokkal lerövidülő határidők

Amennyiben az online cégalapítás fenti feltételei teljesülnek és a cégalapítási kérelem benyújtásakor erről az ügyvéd nyilatkozik (erre tekintettel a cégbejegyzési formanyomtatvány is módosításra került), akkor az alábbi rövidebb eljárási határidők irányadók:

1.    Ha a cégbíróság a kérelmet valamilyen formai hiba miatt hiánypótlás nélkül elutasítaná, normál esetben 3 munkanapon belül küld értesítést az eljáró ügyvédnek, míg az online alapított cég esetén ezt a végzést a cégbíróság már a kérelem beérkezését követő munkanapon kiadja.

2.    A hiánypótlásra felhívó végzéseket a cégbíróság normál esetben 8 munkanapon belül adja ki, online alapított cég esetén legkésőbb már a kérelem beérkezését követő 5. munkanapon.

3.    Az általános elbírálási határidő (ami alatt be kell jegyezni a céget, ha nincs hiánypótlás vagy azonnali elutasítás) pedig 15 munkanapról 10 munkanapra csökken online alapított cégek esetén.

Fotó: Microsec

About eva

További cikkek

bosch zalaegerszegen

A jövő autóit fejleszti és teszteli a Bosch Zalaegerszegen

2022. szeptember 12-én ünnepélyes keretek között tették le a Bosch új kutató-fejlesztő és tesztelő komplexumának …

%d bloggers like this: