A Bosch lett a legvonzóbb gyártó vállalat Magyarországon

Bosch legvonzóbb

Idén is a magyarországi Bosch csoport lett a legvonzóbb munkahely gyártó kategóriában a PwC Magyarország felmérése szerint.

A tanácsadócég hatodik alkalommal vizsgálta meg hallgatók, pályakezdők, és már tapasztalt munkavállalók elvárását, a munkáltatói márkákkal kapcsolatos percepcióit, valamint azt, hogy hogyan befolyásolták ezeket az elmúlt időszak eseményei és a munkavégzés megváltozott körülményei – írja a vállalat közleményben. Idén huszonhatezren vettek részt a felmérésben.

A Bosch az elmúlt öt évhez hasonlóan idén is megnyerte a 2022 Legvonzóbb Munkahelye Díjat gyártó kategóriában. Az összesített listán pedig – egy helyet előrelépve a tavalyi eredményekhez képest – ezüstérmes lett. Nagyon büszkék vagyunk a díjakra, köszönjük mindenkinek, aki szavazatával idén is támogatott bennünket a kiélezett versenyben. Az ilyen pozitív visszajelzések mindig erőt adnak a további munkához, hiszen azt mutatják, hogy a Boschnál jó úton járunk munkavállalóink támogatásában, a velük való együttműködésben” – mondta Somogyi András, a Bosch csoport humán erőforrásért felelős alelnöke Magyarországon és az Adria régióban.

A felmérés szerint a korábbi évekhez képest idén jelentősen változtak a legfontosabb munkavállalói igények. A munka-magánélet egyensúlynál vagy a társasági szükségleteknél fontosabb lett az egzisztenciális biztonság. Ennek megteremtését pedig a munkavállalók egyre inkább a munkáltatójuktól várják.

A Bosch csoport nyolc önálló vállalat szoros stratégiai együttműködéseként Magyarország egyik legnagyobb külföldi ipari munkaadója, több mint 17 ezer munkavállalót foglalkoztat. A 2021-es pénzügyi évben 1711 milliárd forint teljes nettó árbevételt ért el.

Fotó: Bosch Media Service

About eva

További cikkek

Schneider Electric Dunavecsén

2023-ban is folytatja fejlesztéseit Magyarországon a Schneider Electric

A Schneider Electric jövőre sem vesz vissza a tempóból: magyarországi története legnagyobb beruházását valósítja meg …

%d bloggers like this: